Gyülekezeti kirándulás

Kórósi temlomAz idén május 11-13-ig volt a Református gyülekezeti kirándulás Baranya megyében, az Ormánságban. Az első nap megnéztük a Pécsváradi várat, Pécsen a Zsolnai Múzeumot, a Székesegyházat és a Dzsámit és a nap végén a Siklósi várban tettünk látogatást. A második nap az Ormánság mai is élethű falvaiban – Kóróson, Vajszlón, Selyén voltunk múzeumokban és református templomban, majd délután elfoglaltuk a Szigetvári –Zrínyi várat. Majd pihenés képen estefelé a Dráva folyón sétahajóról néztük meg a Dráva Nemzeti Park növény és állatvilág látható részét.

A harmadik nap Vasárnap átmentünk Horvátországba a határ menti Laskóra, ahol az ottani református gyülekezet közösségében közös Istentiszteleten vettünk részt. Folytatva utunkat megnéztük az Eszéki várat és hazafelé jövet a háromnapos kirándulás végén még bementünk a Mohácsi történelmi emlékhelyre is.

Ez alkalommal is, ismét egy nagyon tartalmas testi-lelki élményekben gazdag kirándulás részese lehetett a közel 50 fős gyülekezeti közösség, amelynek gondos megszervezéséért hálásan köszönetet mondunk lelkipásztorainknak.

                                                                                                                                                         Holczmann Mihály gondnok

About Post Author