Huszár Fanni lett az „Év aerobikosa”

Évzáró gálaműsorukat tartották június 24-én a Petőfi Sándor Általános Iskola aerobikosai a József Attila Közösségi Házban. Tege Réka tanítványai az elmúlt esztendőben elsajátított koreográfiákat mutatták be a nagyszámú és lelkes közönség előtt.

Az elmúlt esztendőt nagyon szép eredményekkel zárták az aerobikosok, hiszen az általános iskolás versenyzők csapatai első, második helyezéseket értek el. A versenyszezonban hét iskola csapatai versenyeztek egymással. Az év folyamán, háromszor mérették meg magukat a lányok: Szigethalmon, Pusztaszabolcson és Kulcson, ahonnan arany és ezüst minősítésekkel tértek haza.

Az idei évben az „Év aerobikosa” címet Huszár Fanni érdemelte ki. aki csapat, kiscsapat, kis- és egyéni formációban szerepelt, és lett számos arany és ezüstérem birtokosa.  Kiemelkedőt és maradandót alkotott, amely példaértékű minden aerobikos növendék számára. Az elismerést Tege Réka adta át a fiatal sportolónak.

A rendezvény végén a végzős aerobikosok búcsúztak el, és mondtak köszönetet volt tanárunknak, Janovics Zsuzsannának és Tege Rékának.

Az évi gálaműsor vendégei voltak kecskeméti Studio Free Mozgásközpont táncosai. A táncosok Tomaas Yilssom két koreográfiáját adták elő, a bemutatót Dombay Bianka gyermek hip-hop csoportjának műsora színesítette.

About Post Author