A méhészek védőszentjének, Szent Ambrus napján rendezték a XIII. Szabadszállási Mézes Napot a József Attila Közösségi Házban december 7-én. Mézkóstoló, méz-és mezes sütemény verseny, valamint méhészeti szakmai előadás is színesítette a programot.
A mézes napot Darabos József polgármester nyitotta meg. Gégény Benjamin az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Bács-Kiskun Megyei Szervezetének szaktanácsadója a Méhészeti Nemzeti Programról, a jövő évi támogatásokról és jogszabályi változásokról adott tájékoztatást. A marketing fontosságáról szólva megjegyezte, hogy az itthon megtermelt évi 30-35 ezer tonna méz 70-80 százaléka külföldi piacra kerül. A méhészeknek ezért meg kell tanulniuk eledni a terméküket.
A marketing kapcsán Laczi János az Európai Mézes Reggeli programról szólt. A mézfogyasztás népszerűsítéséért immáron hat éve tartanak mézes reggelit az általános iskolákban az Országos Magyar Méhészeti Egyesület és az Agrárminisztérium támogatásával minden év novemberében.
A mézversenyre öt fajtamézet neveztek az indulók. A mézes sütemény versenyen idén is Somogyi Istvánné lett az első, hasonlóan a megelőző évhez. A süteménysütő verseny első helyezettjének járó díjat a Nőszirmok klub ajánlotta fel, melyet Baracsi Péterné a klub vezetője adott át a győztesnek.
A rendezvény fő célja az adakozás volt. Az adakozó kedvűek főleg tartós élelmiszert hoztak. A gyűjtéshez 150 üveg Szentkirályi vegyes virágmézzel járult hozzá az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Bács-Kiskun Megyei Szervezete. A mézadomány felét Böjte Csaba gyermekotthona, a másik felét pedig a Bács-Kiskun Megyei Platán Integrált Szociális Intézmény Szőke Tisza Otthona kapta. Az adományt Laczi János adta át a tiszaugi otthon képviselőjének. A Nőszirmok klub az idén is 100 csomag mézeskaláccsal járult hozzá Böjte Csaba Dévai Szent Ferenc Alapítvány nagyszalontai gyermekotthonába kiszállított karácsonyi adományhoz, melyet a Szabadszállási Polgármesteri Hivatal szállított ki.
Szakmai előadást tartott Dr. Sümegi Mihály Méhek egészsége és teljesítménye címmel.
Eredmények
Mézek versenye
Akácméz kategória
- helyezett: megosztva Id. Gavron István és Riczu Imre
- helyezett: Boros József
- helyezett: szintén megosztva Lacziné Kenderes Márta és Kovács Tiborné
Selyemfűméz kategória
- helyezett: Riczu Imre
- helyezett: megosztva Boros József és Sahin László
- helyezett: Ifj. Gavron István
Vegyes virágméz kategória
- helyezett: Sahin László
- helyezett: Boros József
- helyezett: megosztva Kovács Tiborné és Riczu Imre
Napraforgóméz kategória
- helyezett: Boros József
- helyezett: Sahin László
- helyezett: Kovács Tiborné
Különdíjas lett Kovács Tiborné repcemézével.
Mézes sütemény kategória
- helyezett: Somogyi Istvánné (mézes-karamellás szelet)
- helyezett: Kékes-Szabó Ferencné (mézes tekercs)
- helyezett: Sztupákné Pásztory Anna (vaníliás-mézes)
Mézeskalács kategória
- helyezett: Laczi Annamária
- helyezett: Laczi Annamária
- helyezett: Somogyi Istvánné
Szöveg és fotók: Fábián Krisztián