Kiskőrös adott otthont június 13-án a XI. Országos Tűzoltó Szakmai Verseny Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság területi selejtezőjének. A megmérettetésen hat hivatásos és öt önkormányzati tűzoltó-parancsnokság csapata mérte össze tűzoltási és műszaki mentési szakmai tudását. Városunk önkormányzati tűzoltó csapata az előkelő második helyen zárta a versenyt.
A versenyszámok összetettek voltak, a tűzoltók mindennapi munkavégzéséhez kapcsolódó feladatokra épültek, valós és életszerű helyzeteknek megfelelően.
A lánglovagok elsőként elméleti tudásukról adtak számot. A tesztlap kitöltése után a csapatok egy közlekedési baleset, feltételezések szerint berendezett helyszínre érkeztek, ahol a gépjármű roncsai közé szorult, valamint lángoló épületben rekedt embereket kellett kimenteniük. Az életmentési feladatokkal párhuzamosan a műszaki mentési pályán eltávolították az autóra dőlt fát, áramtalanították és átvizsgálták a járműveket, és roncsdarabolással lehetővé tették a sérült kiszabadítását. A tűzoltási terepen védősugár védelme mellett átvizsgálták a tűzzel érintett épületet, kihozták a bent lévő gázpalackot, és azt visszahűtötték, megakadályozták a lángok továbbterjedését, majd eloltották a tüzet. A két helyszín között rutin pályán kellett számot adni tudásukról a gépkocsi vezetőknek.
Minden tűzoltóság a legjobbjait küldte, így az erős mezőnyben szoros volt a küzdelem. A négy főből – Látos Róbert, Czégány Tibor, Kristóf András, Kristóf Gábor – álló szabadszállási csapat kiválóan szerepelt és az előkelő második helyet sikerült megszerezniük.
Kristóf András, a Szabadszállási Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság vezetője nagyon jónak ítélte a csapat teljesítményét, annál is inkább, mert négyük közül egyikük még pályakezdőnek számít.
Valamennyi versenyszámban szinte a maximumot hoztuk, a vezetési feladat pedig számunkra volt a legnehezebb, mivel nekünk volt a legnagyobb autónk. Bízunk benne, hogy az országos versenyen is megmérettethetjük magunkat – hangsúlyozta a parancsnok, aki egyben köszönetet mondott az ebédért Polgár Sándornak, Nagy Andrásnak és Szabadszállás Város Önkormányzatának.