Évzáró előadásukat tartották június 10-én a kunszentmiklósi Varga Domokos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola égisze alatt működő Lajtorja csoportok a József Attila Közösségi Házban. A jelenlévők az előadás elején még nem tudták, hogy utoljára álltak színpadra a szabadszállási drámajátszó csoport tagjai.
A közönség elsőként a „kisebbek” előadásában a „Duzma Dözmű és az élet titka” című színpadi játékot láthatta, majd a Lajtorja II. csoportja tolmácsolásában „Családi kör –játék” (Helyzetgyakorlatok a 200 éve született Arany János klasszikusa nyomán) című darabot tekinthette meg. Török László tanítványainak produkcióit idén is vastapssal jutalmazta a nagyszámú közönség.
A színvonalas vizsgaelőadásai után a tanár úr a rá jellemző szerénységgel, egy szál gitárral a színpad szélén ülve énekszóval köszönt el a közönségtől és tanítványaitól.
Az est végén régi és jelenlegi tanítványok nagyon kedves és megható ajándékkal lepték meg a Csokonai-díjas drámapedagógust. A közönség soraiból felállva újra színpadra álltak szinte teljesen megtöltve azt, és együtt énekelték el a Lajtorja csoportok által hagyományosan a távozó nyolcadik osztályosoknak szóló „Bárka-dalt”. Különleges és megható búcsú volt ez, hiszen az elmúlt huszonnégy évben felnövekvő újabb és újabb generációk életében a Török Lászlótól kapott útravaló mély nyomot hagyott. Ezt mutatja az a tény is, hogy ilyen sokan tartották fontosnak, hogy – akár nagy távolságokról is – eljöjjönek és részt vegyenek ezen a szép estén. A dal után minden megjelent egykori és jelenlegi tanítványától egyenként köszönt el egy-egy kedves szóval öleléssel, kézfogással a Lajtorja színjátszó csoport vezetője.