Láthatósági mellényben

20150711075727

A megváltozott időjárási körülmények miatt módosulnak az út – és látási viszonyok, amely az őszi időszakban bekövetkező balesetek fő kiváltó oka. Ebben az évszakban a járművezetők felelőssége, hogy gondoskodjanak gépjárműveik évszaknak megfelelő műszaki felkészítéséről. Emellett fontos, hogy a sofőrök kellő figyelmet fordítsanak saját szemük épségére, látásuk fontosságára, mivel a biztonságos közlekedés alapfeltétele a vezetés során jelentkező ingerekre való reagálás. Az őszi hónapokban számos közúti közlekedési baleset az észlelhetőség hiánya miatt következik be. Ez a tény áll a hátterében az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága által meghirdetetett „Látni és Látszani” kampányának, amelyet megújított formájában, együttműködő partnerek – gépjárműszervizek és optikusok – bevonásával immár negyedik alkalommal szervez meg.

 

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága idén is csatlakozott az országos kampányhoz, melynek keretében 2015. november 5-én, a sötétedést követő órákban a Dél-alföldi Közlekedési Központ cégcsoporthoz tartozó helyközi járatán közlekedésbiztonsági akciót tartott.

A munkába járás során naponta autóbusszal ingázók közül többen a kora esti órákban hazatérve külterületi megállóban szállnak le és a lakóhelyükig tartó távolságot már sötétben, gyalogosan teszik meg. Az út szélén haladók biztonsága érdekében fontos, hogy gyalogosokra vonatkozó szabályokat pontosan ismerjék és betartsák, továbbá láthatóságukat biztosítva őket is időben észrevegyék az úton közlekedő járművezetők.  Az akció keretében a helyes gyalogos közlekedési magatartásra történő figyelemfelhívás mellett, láthatósági mellényeket, illetve fényvisszaverő csíkot osztottak ki az egyenruhások a lakott területen kívül, közvilágítás nélküli útszakaszokon lévő megállóhelyeknél a le- és felszálló utasok számára, illetve a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság rendőrei a külterületen lévő több vendéglátóhely vendégeinek.

Az akciót Kecskemét-Izsák útvonalon közlekedő buszon, illetve Kiskunhalason a Jánoshalmára utazó járaton tartották nagy sikerrel az egyenruhások. A cél az volt, hogy a felhívják a leszálló utasok figyelmét a biztonságos gyalogos közlekedésre, a láthatósági mellény használatának fontosságára.

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja az állampolgárok figyelmét, hogy fokozott óvatossággal és körültekintéssel, valamint jogszabályok előírásainak megfelelően közlekedjenek, hogy mindenki biztonságban hazaérjen!

 

About Post Author