Megalakult az Ifjú Gazdák Bács-Kiskun Megyei Gazdaköre

FB FB2 FB3

Szabadszálláson tartotta alakuló ülését az Ifjú Gazdák Bács-Kiskun Megyei Gazdaköre 2020. március 6.-án. 74 fiatal egyhangú határozatával hívták létre a szervezetet, melynek célja a generációváltásra való felkészülés, a fiatalok szakmai munkába való bevonása, a tagok naprakész információval való ellátása.

Az eseményen részt vett Jakab István, az Országgyűlés Alelnöke, a MAGOSZ elnöke. Elmondta, hogy kiemelten számítanak a fiatalok tudására, lendületességére. Már több ehhez hasonló szervezet alakult meg országosan az elmúlt évben és szeretnék, ha a közeljövőben minden megyében létrejönne.

Papp Zsolt György, vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár, a MAGOSZ Ifjú Gazda Tagozatának országos elnöke biztosította a megjelenteket, hogy minden szükséges segítséget megadnak ahhoz, hogy a fiatalok érdekeit megfelelően tudják képviselni.

Gubán Gyula a Bács-Kiskun Megyei Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke elmondta, hogy szeretettel fogadják a megalakult gazdakört a tagszervezeteik sorában és bízik a sikeres és eredményes közös munkában.

Az jelen lévők maguk közül elnöknek Pecznyik Bélát választották. Az új elnök bemutatkozásakor elmondta, hogy Páhin él, végzettségét tekintve agrármérnök, növényorvos. Gazdaságát tekintve kertészeti kultúrákat termeszt és Charolais szarvasmarha tenyésztő, valamint hobbi szinten foglalkozik szőlészet borászattal.

Az elnökség tagjai Sebestyén-Szivós Erika (Szabadszállás), Vancsai Ferenc (Jakabszállás), Göbölyös Károly (Helvécia) és Farkas Endre László (Jánoshalma) lettek.

Az ülés végén dr. Salacz László országgyűlési képviselő és Gáspár Ferenc a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöke köszöntötték az újonnan megalakult gazdakört.

Az esemény második felében a jelen levők agrárpolitikai aktualitásokról, a Vidékfejlesztési Programról és az előttünk álló támogatási ciklusról hallhattak előadást, valamint a MAGOSZ szakmai titkára Cseh Tibor András tett nemzetközi kitekintést az agráröröklés szabályozásáról.

Sebestyén-Szivós Erika

About Post Author