Őszi szín kavalkád a közösségi házban

E címmel nyílt kiállítás ma (október 26-án) az Alapszolgáltató Központ gondozottjainak és dolgozóinak alkotásaiból a József Attila Közösségi Házban. A megjelenteket dr. Báldy Zoltán polgármester köszöntötte, a tárlatot Szabó Zsolt intézményvezető nyitotta meg.

Három esztendeje, 2013 októberében, amikor az Alapszolgáltatási Központba kerültem gondoltam egy merészet és arra kértem az időseket látva tevékeny voltukat, hogy rendezzünk egy kiállítást. Az ötletet tett követte és idén, immáron negyedeik alakommal mutathatják be munkáikat ellátottjaink.

A kiállítás címe „Őszi szín kavalkád”. Nem véletlenül, hiszen a természet változását látva így ősszel legalább annyira színes a természet, mint tavasszal, amikor megújul.

Egy kicsit az életet szerettük volna jelképezni ezzel a kiállítással, hisz ahogyan az életet az évszakokhoz szokták hasonlítani, úgy szeretnénk mi is bemutatni azt, hogy nemcsak az ifjú évek lehetnek termékenyek és szépek, hanem az idős kor is lehet színes, szép és termékeny – mondta el köszöntőjében Szabó Zsolt, aki egyben megköszönte Kovács Lajosné és Holl Imréné Tünde munkáját, akik koordinálták és berendezték a kiállítást.

About Post Author