Sütöttek, főztek és felvonulást is tartottak a szabadszállásiak 
A mai napon töltötte utolsó munkanapját Ferenczy József, az Alapszolgáltatási Központ Család-és Gyermekjóléti Szolgálatának munkatársa. Jövő héttől már felmentési idejét tölti, januártól pedig már a nyugdíjas élettel járó jól megérdemelt pihenést fogja élvezni. Ebből az alkalomból beszélgetek most vele.
Az első kérdésem pont erre vonatkozna, pihenés lesz januártól, vagy esetleg valamilyen más tervei vannak?
Mivel a Szabadszállási Református Gyülekezet presbitere vagyok, szeretnék többet szolgálni, és a családommal is több időt szeretnék tölteni. A családi gazdaságban is bőven van tennivaló, és végre hódolhatok majd a hobbimnak, a kajakozásnak is.
A kajakozás nem egy szokványos hobbi, honnan ered?
Régen egy több napos kirándulás alkalmával volt lehetőségem kipróbálni, itt szerettem meg. A családom egy karácsony alkalmával megajándékozott egy kajakkal, amit szeretnék a jövőben minél többet használni.
Mesélne egy kicsit a családjáról?
Negyvenkét éve vagyok házas, négy gyermekünk van a feleségemmel. Fiaim közül egyikük református lelkész, másikuk hangszerész, kislányom óvónő, harmadik fiam pedig a munkaügyi központban dolgozik.
Hol dolgozott előtte, milyen elhatározásból választotta ezt a hivatást?
Eredeti végzettségem szerint kertész üzemmérnök vagyok, a helyi TSZ-ben dolgoztam szőlészként. Ezután néhány évig magángazdálkodó voltam, majd a feleségem motivált arra, hogy végezzem el az Egri főiskola szociálpedagógia szakát.
Mikor került az intézményhez, milyen feladatokat kellett ellátnia?
2003. március 1-jén kezdtem itt dolgozni, akkor még élesen elkülönült egymástól a családsegítés és a gyermekjóléti szolgálat. Én az utóbbinál dolgoztam családgondozóként, a hátrányos helyzetű, veszélyeztetett gyermekekkel foglalkoztam.
Történt-e olyan momentum a pályafutása során, amely igazán nagy kihívás elé állította Önt és mi volt ez?
Legnagyobb kihívásként azt éltem meg a közel két évtized alatt, amikor szembesülnöm kellett azzal a ténnyel, hogy a szülő sokszor az együttműködés helyett inkább lemond a saját gyermekéről.
Mi az, amire a legszívesebben emlékszik vissza?
Nagyon jó érzéssel töltött el mindig, amikor gyermektáboraink során a kis lurkók önfeledten játszottak, ragyogó szemmel érkeztek hozzánk. Örömmel gondolok vissza azokra a pillanatokra is, amikor egy-egy új család meglátogatása kapcsán a kisgyermek először elbújt, majd a következő alkalommal már közösen rajzolt velem.
Volt e-olyan eset, amely nagyon mély nyomot hagyott Önben?
Mindig megviseltek a nevelésbevétellel végződő ügyek, amikor vér szerinti családjából kiemelik a gyermeket, és nevelőszülőnél, vagy gyermekotthonban helyezik el. Ilyenkor az ember mindig meghal egy kicsit.
Közel két évtizedet töltött el ezen a pályán, mennyivel másabb most, mint 18 évvel ezelőtt, amikor kezdte?
Ez idő alatt történt egy generációváltás. Ez azt jelenti, hogy az akkor gondozásomban lévő gyermekek mára szülőkké váltak, s az ő gyermekeiket gondozom most. Általánosságban elmondhatom, hogy romlott a normakövetés, a tekintélytisztelet. Nagyon sok gyermeket hanyagolnak el a szüleik, ha csak feleannyit simogatnák gyermekeik fejét, mint a telefonjukat, már az is jobb lenne.
Hivatása során számtalan nehéz élethelyzetben lévő családdal találkozott már, ezek után hogyan töltődik fel lelkileg, mi a módszere?
Minden nap munka után mikor hazamegyek, feleségemmel megbeszéljük a nap történéseit, ez segít nekem a legtöbbet.
Ha megkérdeznék, milyen tanácsot adna az utódjának?
A kapcsolatépítés első lépcsője, hogy a gondozottak kutyáival legyünk jóban. Ehhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a zsebünkben legyen egy maréknyi kutyatáp. Komolyra fordítva a szót, mi mindig egy-egy probléma miatt megyünk ki a családokhoz, mégis fontosnak tartom, hogy akkor is keressünk valamit, egy pozitív dolgot, amiért megdicsérhetjük őket. A későbbiekben erre az alapra tudjuk építeni a közös munkát.
Köszönöm a beszélgetést és egyúttal kívánok hosszú, boldog, nyugdíjas éveket, erőben és egészségben!
Fábián Krisztián
About Post Author
