Sütöttek, főztek és felvonulást is tartottak a szabadszállásiak 
„Képei suttogva érkeznek az adott térbe, nem kiabálnak, úgy hatnak, ahogy az alkotójuk is él: halkan, szépen, tisztességben és suttogva.” Ezzel a mondattal Alföldi Albert, a hajósi művésztelep megálmodója jellemezte Kalász Kornélia festményeit, akinek július 9-én nyílt tárlata a József Attila Közösségi Házban. A megnyitó előtt beszélgettem vele.
Hogyan került kapcsolatba a művészettel? Mikor kezdett el komolyan foglalkozni a rajzolással és a festészettel?
Már középiskolás koromban lehetőségem adódott, hogy szakkör formájában rajzolhattam, ezt követően pedig a Bajai Főiskolán tudatosan már a rajz szakkollégiumba jelentkeztem.
Kik voltak a tanárai, mi az, ami nagyban meghatározta a művészethez való viszonyát, látásmódját?
A középiskolai tanárom Kovács László volt és vele találkoztam a főiskolán. Addigra ő is átkerült a Bajai Főiskolára és a rajz szak kollégiumot vezette a csoportunknak.
Talán másodéves főiskolai hallgató voltam, mikor Hajóson elindult az első alkotótábor, amelyet Alföldi Albert álmodott meg. Oda minket is elvittek, rajz szakkollégiumos hallgatókat és ott kóstolhattunk bele, hogy milyen az, amikor egy ilyen művésztelepen együtt dolgoznak a művészek és megosztják egymással gondolataikat, tanulnak egymástól. Ez számomra rendkívül meghatározó volt.
A zebegényi szabadiskola a másik, ami nagyban hatott rám, itt Jets György csoportjába kerültem. Őrá nagyon szívesen emlékszem, mert úgy állt hozzá a hallgatókhoz, hogy mindenkinek meghagyta a saját stílusát, senkire nem próbált ráerőltetni semmit. Megfigyelte, hogyan dolgozik az illető és ahhoz próbált valamiféle adalékot, többletet adni, hogy tovább tudjon lépni. Tőle tanultam meg azt, hogy mindig találjak meg valami jót a tanítványaim munkájában. Az Ő szellemiségét felhasználva alakult ki a nyári rajztáboroknak a vezérelve: hogy nincs elrontott kép, csak meg kell tanulni a rossznak vélt vonalak és foltok ábrázolását a magunk javára fordítani.
Melyik művészeti stílus hatott önre legjobban?
Az impresszionistákat nagyon szeretem, a plein air festészet mindig a szívem csücske volt.
Hogyan választ témát, mi inspirálja az alkotásnál?
A témát sosem választom, az mindig szembejön. Ha valamire rácsodálkozom, és megtetszik, akkor azt festem meg. Lehet az egy kávéscsésze a reggeliző asztalon, vagy éppen a napfényben úszó eperfa lombja.
Az akvarell az egyik legnehezebb technika, miért pont ezt választotta?
Ennek több oka is van. Egyrészt, ez egy csodálatos technika, többféleképpen lehet dolgozni vele és nagyon sokféle dolgot lehet megjeleníteni. Igazi kihívás volt, mindig jobbat és többet szerettem volna kihozni belőle.
Az itt látható képek között is van olyan, ami nedves felületre készült, nagyon gyors ecsetvonásokkal. Ami tetszik benne, hogy a véletlenszerűség is szerepet játszik, mert sokszor rácsodálkozik az ember hogy mi alakult ki belőle, ami nem is tervezett. Én pedig szeretem azt, ha valami nincs előre megtervezve.
Ami még szerepet játszott abban, hogy az akvarellt választottam az, hogy nem igényel sok felszerelést, nagy készleteket, illetve az idő. Az olajfestéshez ugyanis hosszú idő szükséges, nekem viszont mindig kevés szabadidőm volt festeni.
Sok műfajban alkot, csendélet, portré, tájkép. Melyiket kedveli vagy szereti jobban?
Igazából mindegyik műfajt szeretem, de a portré az egy nagyon jó kihívás, talán azt egy kicsit jobban kedvelem.
Számtalan helyen volt már kiállítása, melyik az, ami valamiért nagyon emlékezetes maradt a számára?
Olyan sok és nagy kiállításom nem volt. Voltak a nyári rajztáborok kiállításai a hajósi alkotótábor zárókiállításai, itt Szabadszálláson is állítottam már ki, hol önállóan, de volt közös kiállítás is. Az ezt megelőző tárlat, ami a hajósi barokk kastélyban volt, az nagyon közel áll a szívemhez, számomra kedves és nagyon szép helyen történt az esemény. Alföldi Albert nyitotta meg.
Milyen érzés visszatekinteni az eddigi munkásságára, alkotómunkájára?
Az utóbbi időben azt éreztem, amikor dolgoztam az itt kiállított új képeken is, hogy olyan, mint ha ez az egész tevékenység beért volna. Azt gondolom, ha valaki ragaszkodik az elképzeléseihez, nem mond le róluk, még ha az élet nehézségeket is gördít elé, a sok ráfordított idő végül meghozza a gyümölcsét. Pont ezért, a fiataloknak is azt mondanám, hogy ha valamit nagyon szeretnének, akkor azt ne adják fel.
A művészetekhez való vonzalom családi vonás. Kalász Kornélia fia, Solymosi Tamás, a táncművészeten kívül az audiovizuális effektek komponálásában teljesedett ki. Erre a kiállításmegnyitóra is egy különlegességgel készült. Édesanyja festményeit felhasználva, hozzá vizuális effekteket adva és saját zenét szerkesztve egy különleges videót készített a július 9-ei szabadszállási kiállításmegnyitóra.
A videó az alábbi linken megtekinthető:
https://www.youtube.com/watch?v=FCMsVtUHmTs&t=53s
Fábián Krisztián
About Post Author
