Bemutatkoznak a háziorvosok: Dr. Mag Piroska

Dr. Mag Piroska vagyok, 1962-ben születtem Gyulán. Gyermekkoromat egy dél-békési kis faluban töltöttem. Idős szüleim a mezőgazdaságban dolgoztak, szeretettel neveltek két testvéremmel együtt. Két éve veszítettem el a férjemet, az idősebb fiam családot alapított és 2 gyönyörű unokával ajándékoztak meg, a fiatalabb fiam velem él.

A gyógyításhoz való vonzódásom gyermekkori, arról álmodoztam, hogy egyszer majd én is gyógyíthatok, vagy legalábbis részese lehetek ennek a számomra csodálatos tevékenységnek.

Az általános iskola után Gyulán, az Erkel Ferenc Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola egészségügyi részén végeztem tanulmányomat, majd érettségi után első nekifutásra sikeresen felvételiztem a Szegedi Orvostudományi Egyetem általános orvosi karára.1987-ben avattak orvossá, majd a kötelező szakmai gyakorlatok után körzeti orvosként kezdtem a pályafutásomat Lökösházán. Majd 8 év után Gyulán, a Pándy Kálmán Kórház ideggyógyászat-psychiatriai osztályon folytattam a pályámat. Végül arra a döntésre jutottam, hogy a körzeti orvosi munkában jobban kiteljesíthetem magam, így – ismét és úgy tűnik véglegesen – körzeti orvosi munkát pályáztam meg, Békés megyében. 1996-ban szakvizsgát szereztem háziorvostanból.

2004-től Bács-Kiskun megyében, Géderlakon élek és dolgozok. Ebben a bő 16 évben a praxisom mellett szinte folyamatosan helyettesítettem a betöltetlen praxisokban, így kerültem Szabadszállásra is 2018-ban, miután Hartán betöltötték azt a praxist, amit helyettesítettem. Ügyeletes orvosként hétvégeken munkát vállaltam Kalocsán, de néhány hónapja erről a ránk háruló folyamatos és nagy nyomás miatt lemondtam.

Harmadik éve helyettesítem III. számú körzetet Szabadszálláson, minden munkanap 90 km-t utazva. Ennyi idő alatt már kialakult egyfajta kötődés a településhez, az emberekhez, szívesen jövök dolgozni.

2021.márciusától egészségügyi szolgálati jogviszony keretében végzem a munkám Géderlakon, engedéllyel továbbra is helyettesítőként dolgozhatok Szabadszálláson, de most már másik praxisban. Örvendetes, hogy két fiatal. lelkes Kolléga érkezik a városba, kérem fogadják Őket szeretettel és bizalommal!

Ezúton is kívánom a Kollégáknak, hogy mind emberileg, mind szakmailag találják meg a számításukat! És kívánom Szabadszállás összes polgárának, hogy a település egészségügyi ellátása megnyugtatóan megoldódjon!

Milyen terveim, céljaim vannak a szakmával kapcsolatban a jövőre nézve? A legfontosabb, hogy éljük át a világjárványt minél kevesebb veszteséggel! Minden koronavírusban elhunyt embertársunkért vérzik a szívem, részvéttel gondolok az elhunytakra és a családjukra.

Senki nem tudja, hogy mi következik még, netán mikor lesz vége. Próbálni kell uralni a járványt, a koronavírus fertőzötteknek támaszt, orvosi segítséget adni, a védőoltások beadását megszervezni, oltásra buzdítani és nem utolsó sorban a más problémákkal küzdő pácienseket is segíteni, ellátni, menedzselni a betegutakat. Most rendkívüli időket élünk, felelősen bármilyen tervezettel nem tudok előállni. Viszont szeretnék buzdítani mindenkit, hogy regisztráljon a védőoltásra, a fiatalokat arra, hogy segítsék ebben az idős hozzátartozókat, hogy az óvintézkedéseket azok is tartsák be, akik már megkapták mind a két védőoltást! Tegyék meg önmagukért, a családjukért, a társadalmunkért, a gazdaságunkért!

Tisztelettel: Dr. Mag Piroska

Szabadszállás I. számú felnőtt háziorvosi körzet

(Dr. Csányi János volt körzete)

Rendelés helye: 6080 Szabadszállás, Dózsa György út 2.
Orvos: Dr. Mag Piroska
Körzeti ápoló: Parraghné Szabó Annamária
Telefonszám: 06 -76 / 372-497
Rendelési idő kezdete vége
HÉTFŐ 12:00 16:00
KEDD 08:00 12:00
SZERDA 08:00 11:00
CSÜTÖRTÖK 12:00 16:00
PÉNTEK 11:00 15:00

 

About Post Author