Irodalmi túra 2018!

DSCN8822 DSCN8823 DSCN8824 DSCN8825 DSCN8826 DSCN8827 DSCN8828 DSCN8829 DSCN8830 DSCN8831 DSCN8832 DSCN8833 DSCN8835 DSCN8836 DSCN8837 DSCN8838 DSCN8839 DSCN8840 DSCN8842 DSCN8846 DSCN8848 DSCN8849 DSCN8850 DSCN8851

Úgy gondolom, nyugodtan nevezhetjük sok-sok év hagyományaként a költészet napi délutáni irodalmi barangolásainkat, amelyen  felsős diákjaink megkeresik Szabadszállás irodalmi-történelmi emlékhelyeit. Évek óta teszik ezt az alsó tagozatosokkal együtt, de ebben az évben csak a negyedik évfolyam csatlakozott a vándorláshoz. Kollégáimmal együtt próbáltunk olyan feladatokat kitalálni, megszervezni az idén is diákjainknak, amelyek egy kicsit a 21. századot is tudják követni, amellett tradicionálisan kötődnek Petőfi Sándor és József Attila életéhez, munkásságához is.

A hat állomásból így jutott interaktív feladatra is, vaktérképen való tájékozódásra is ( településünk utcáit kellett beazonosítaniuk híres költőink tükrében). Találkozhattak  Mátyás király környezetével is, hiszen uralkodásának 400 éves jubileuma az idei év.

A Petőfi-szobor talapzatán közösen mondtak egy-egy Petőfi-verset az osztályok.

Volt lehetőségük színpadra lépni, ahol József Attila egy-egy versének állóképét alakíthatták ki.

Játszhattak a városi könyvtár lelkes dolgozóival, akik évek óta aktívan dolgoznak diákjaink hasznos időtöltésén.

Részesei lehettek egy kvíz-játéknak is, közelebbről megismerhették a Tompa Mihály tér történetét.

S talán ami évek óta a legfontosabb: gyalogosan, egymással és osztályfőnökeikkel beszélgetve, mintegy „ráérősen” sétálgattak az idén igazán kegyes délutáni napfényben.

S persze a fáradt vándorok meg is pihenhettek: iskolánk aulájában az alsó tagozatos kollégák jóvoltából zsíros kenyér, s friss víz várta őket.

Minden évben készülnek az osztályok egy-egy menetlevéllel is erre a délutánra: most a borítókon szabadszállási épületek rajzait kértük tőlük. A gyönyörűséges alkotások aulánkat díszítik! Jó érzés látni azt, hogy a 21. század nyomdatechnikája ha csak rövid időre is, de elfeledhető, még szívesen rajzolnak felsős diákjaink is!

A délutáni program támogatója iskolánk alapítványa volt: köszönet érte!

A szervezés, a logisztika kollégáim dolga volt, akik szabadidejüket nem sajnálva tették a dolgukat! Köszönet érte!

Köszönet jár a Reál-üzlet dolgozóinak is, akik a gyerekek megvendégeléséhez biztosítottak mindent.

Remélem, a diákok is úgy gondolják, mint mi pedagógusok: kész van a következő év útvonalának terve, várjuk 2019. április 11. napját, hogy újra elindulhasson diákságunk egy kis „Litera-túrára”!

Kishalmi Istvánné

a humán munkaközösség vezetője

About Post Author