IV. Szabadszállási Néptánctalálkozó

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32

Öt település tíz csoportja telt ház előtt lépett színpadra a IV. Szabadszállási Néptánctalálkozón a József Attila Közösségi Házban január 19-én.

Már négy évre visszatekintő hagyomány, hogy a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan néptánctalálkozót rendeznek a településen. Idén a házigazdákon kívül Fülöpszállás, Szalkszentmárton, Solt és Kunszentmiklós településekről 150 táncos vett részt a találkozón.

A rendezvényt Dr. Báldy Zoltán Szabadszállás Város Polgármestere nyitotta meg. Köszöntőt mondott Ivanics László Iván a kunszentmiklósi Kiskunság Néptáncegyüttes és Néptánciskola vezetője. A műsorban többek közt jobbágytelki, sárközi, rábaközi, mezőföldi, kiskunsági, bukovinai táncokat mutattak be a csoportok.

Zárszót Holczmann Mihály az Ezüst Kopogók Néptánc Egyesület elnöke mondott. Köszönetét fejezte ki Hofmaiszter Anikónak az Ezüst Kopogók Néptánccsoportok vezetőjének a rendezvény megszervezéséért, Bugyi Andrásnénak az Általános Művelődési Központ igazgató asszonynak hogy a próbákhoz és a rendezvényhez biztosította a helyszínt és Sallai Szilviának a találkozó levezetéséért. Az előző évekhez hasonlóan szabadszállási táncosok idén is egy apró kis emlékkel lepték meg a találkozón résztvevő táncosokat.

Szöveg és fotók: Fábián Krisztián

About Post Author