Őrizetben a garázda

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást S. Ádám 21 éves budapesti lakos ellen.

 A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2016. február 7-én 0 óra 25 perckor a tassi sportcsarnokban inzultálta az ott szórakozókat, majd egy törött sörösüveggel hadonászva az egyik jelenlévőnek  – az elsődleges orvosi szakvélemény szerint – könnyű sérülést okozott, egy másik sértettnek pedig a kabátját vágta el.

A rendezvényről kiutasított férfi az utcáról kiabálva veréssel fenyegette meg a vendégeket, majd egy fakaróval felfegyverkezve ismét a sportcsarnok felé indult, azonban a kiérkező rendőrök 0 óra 45 perckor elfogták. A kunszentmiklósi nyomozók őrizetbe vették a gyanúsítottat és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.

Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság

 

About Post Author