Több mint száz fellépő a XVI. Dr. Kálmán Lajos Népzenei Találkozón

Immáron tizenhatodik alkalommal rendezték meg a Dr. Kálmán Lajos Népzenei Találkozót Szabadszálláson. Az idei rendezvényre november 7-én került sor, melyen hét település – Szabadszállás, Ballószög, Kunpeszér, Solt, Soltszentimre, Kecskemét, Ágasegyháza – képviseltette magát.

 

A program dr. Kálmán Lajos szülőházánál koszorúzással kezdődött, majd a József Attila Közösségi Házban folytatódott. A népzenei találkozó résztvevőit, valamint a díszvendégeket, a kiváló népzenekutató leányait, dr. Kálmán Flórát és Kálmán Zsuzsát dr. Báldy Zoltán polgármester köszöntötte.

Nagyon különleges embernek kellett lenni annak, akinek tanítványai ennyi év után ilyen nagy becsben tartják emlékét és munkásságát. Őrzik az általa létrehozott kulturális értékeket, tovább viszik azt az örökséget, amit dr. Kálmán Lajos tanár úrtól kaptak – mondta el köszöntőjében dr. Báldy Zoltán polgármester.
A népdaltalálkozó résztvevői a magyar népdalkincs legszebbjeiből állították össze repertoárjukat, külön figyelmet szentelve dr. Kálmán Lajos, Bartók Béla, Kodály Zoltán munkásságának. A műsorban egyebek mellett gömöri dalok, verbunkosok, csárdások, bugaci pásztordalok, galgamenti, kalocsai, ágasegyházi, erdélyi népdalok hangzottak el. Bese Botond magyar dudás, dudakészítő, a népművészet ifjú mestere pásztordalokat adott elő.
A fellépést követően a népdalkórusok vezetőit oklevéllel, virággal, borral köszöntötte dr. Báldy Zoltán polgármester és Ujlakiné Bencze Ildikó alpolgármester.
A műsor után a házigazdák, a Kiskun Népdalkör és Vadrózsák Citerazenekar tagjai terített asztallal várták a találkozó résztvevőit, akik a baráti beszélgetés során elismeréssel szóltak a szervezők munkájáról, valamint külön köszönetüket fejezték ki a szívélyes vendéglátásért.
A találkozó végén a népdalkórusok közös énekléssel búcsúztak el egymástól, annak jegyében, hogy jövőre ismét folytatódik az immáron tizenhat esztendős múltra visszanyúló hagyomány.