A fenti címmel jelent meg 2017-ben Székely Gábor dokumentumregénye. Székely Gábor 1947-ben született Budapesten, ám ifjúságát Fülöpszálláson és Kunszentmiklóson töltötte. 1997-2015 között a Honismereti Szövetség Kuratóriumának az elnöke volt, száznál is több helytörténeti témájú cikke jelent meg a különböző szaklapokban. Idáig öt könyve jelent meg. Január 19-én, a magyar kultúra napja alkalmából legújabb könyvének, a Fénylő fekete kő-nek a bemutatójára vártuk az érdeklődőket a városi könyvtárba. A jó hangulatú találkozó nagy érdeklődés mellett zajlott, egy szék sem maradt üresen az előadás alatt. A bemutató során Székely Gábor a kötet kivetített fényképei által csinált kedvet a mű elolvasásához. A XX. század első felében megtörtént tragikus esetet feldolgozó történet a magyarság és a magyarországi zsidóság együttélésének idején játszódik. Az előadást kedélyes hangulatú beszélgetés és dedikálás követte.
-Vass-