Immár ötödik alkalommal szervezi a Honvéd Nyugdíjas Klub az őszi strázsa túrát szeptember 29-én a Felső Kiskunság szívében, a Szabadszállástól DK-re elterülő erdős-homokbuckás területen, a Strázsa-hegy környékén.
Azt már ismerik a túrázók, hogy a Strázsa túrák Szabadszálláshoz és a nyugdíjas egyesülethez köthetők, de mitől emléktúra a mostani?
„Ebben az évben ünnepeljük a Magyar Honvédség 170 éves évfordulóját, valamint emlékezünk az I. Világháború befejezésének 100. évfordulójára, melyek tiszteletére egyesületünk egy rendezvénysorozatot szervezett. Ennek a befejező állomása lesz 28-án, amikor egy előadásra kerül sor, majd egy kiállítás megnyitásával és ezt követően 29-én az emléktúra megrendezésével zárjuk a sorozatot.” tájékoztatott Búza Vince a túra egyik szervezője. „A túra során a József Attila Közösségi Házban a résztvevők megtekinthetik az előző nap megnyitott kiállítást, az egyik ellenőrző ponton, a Hunyadi Mátyás Helyőrségi Gyűjteményben megismerkedhetnek a nagy múltú helyőrség katonái életével, az alakulatok történetével, de lehetőség lesz volt katonai objektumok és a Mátyás király téren kiállított emlékművek, valamint harcjárművek megtekintésére is.”
Az egyesület a túrázás népszerűsítését is zászlajára tűzte programjai szervezésével, nem túl hosszúak ehhez a túra plakátján meghirdetett 15 és 28 km-es távok?
„ Évente négy túrát szervezünk, melyekből egy teljesítménytúra, (ahová elsősorban nem a kezdőket várjuk) és három valóban a túrázás népszerűsítése érdekében rövidebb távokkal és szintidő nélkül kerül megrendezésre. Ebben az évben túráink az olimpiai ötpróba sorozat állomásai is, ahol a regisztrált túrázók pontokat gyűjthetnek a Tokiói olimpián való részvétel reményében. Túráink különböző távokkal kerülnek megrendezésre (a nyári túránkon 3, 6, 10 és 15 km-es távokból lehetett választani, a teljesítménytúrán pedig 45 km volt a leghosszabb táv), hogy a teljesen kezdőtől a profi túrázókig mindenki megtalálja a neki szimpatikus távot.
Az Őszi Strázsa Emléktúra népszerűsítő erejét az is fokozza, hogy az EU „európai sporthét” rendezvénysorozata (09.23-tól 30-ig) keretében, a #BEACTIVE jelszót hirdetve, annak regisztrált rendezvényeként, valamint a világ gyalogló nap (World Walking Day” egyik magyarországi eseményeként kerül megrendezésre. reményeink szerint szép számú résztvevővel.”
Már csak néhány nap van a túráig. Hogyan állnak az előkészítéssel, a túrázók hogyan és meddig jelentkezhetnek a rendezvényre?
„Mint minden nagyobb létszámú rendezvény előkészítése és lebonyolítása meghatározott terv szerint valósul meg. Ennek megfelelően hétvégén egy közel 20 fős csapattal az érintett 28 km-es útvonalszakasz előkészítését végeztük. Kitisztítottuk a kevésbé használt ösvényeket, néhány helyen felújítottuk a túrajelzéseket és sajnos nem unatkoztak az útvonalak mentén „ottfelejtett” szemetet, hulladékot, kidobott lomokat összegyűjtő csoportok sem. Ebben segítségünkre volt Szabadszállás Város Önkormányzata is.
A rendezvény részletes információi megtalálhatók a városban kihelyezett plakátokon, az egyesületünk honlapján (www.hnyk.hu) és közösségi oldalán is.
Fontos, hogy a rendezvény helyszínén nincs lehetőség a nevezésre, az elektronikusan (online, email-en) elküldött, vagy személyesen a közösségi házban leadott nevezések határideje szeptember 24.”